Nem folytatom tovább ezt a kis játékot, lehetne sorolni a lehetőségeket napestig, inkább

térjünk a lényegre:

Az adatkezelés 100%-os biztonsággal történik, 128 bites, mint az állambiztonsági és banki adatforgalomnál. A hírlevélre jelentkezők adatait szintén titkosan kezeljük, azokhoz családtagjaim sem férhetnek hozzá.

Azt azonban jó, ha tudja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal és még ki tudja milyen egyéb szerv mindenkit mindig ellenőrizhet, technikai lehetőségei adottak. Erről egy érdekes pédát talál kicsit lejjebb!

Ha Ön végig megy az utcán, biztos lehet benne, hogy Önről több felvétel készül a látható térfigyelő kamerák által éppúgy, mint a láthatatlan, rejtettek által, mint amennyi a családi archívumban összesen van. Tudnia kell azt is, hogy pontosan (50-60 m. pontossággal) meg tudják állapítani tartózkodási helyét az ország bármely pontján, azt, hogy mikor, kivel és mit beszél, mik a szokásai, stb.

Ezek tudatában az alábbiak már nem jelenthetnek problémát.

Ma még sokan tartanak idehaza a bankkártyás ON-LINE fizetéstől, jóllehet tőlünk nyugatabbra ez jól bejáratott mód. Statisztikai kimutatások alapján megállapítható, hogy kellő óvatossággal ez gyakorlatilag veszélytelen.

Itt mindenki saját maga döntheti el, milyen fizetési módot választ. 3 különböző  lehetőség közül választhatunk:
Lehet bankkártyával fizetni. Ennek nagy előnye, hogy azonnali, az átutalás néhány másodperc múlva feldolgozásra kerül.
Lehet banki átutalással is fizetni. Ez azt jelenti, hogy Ön elballag a bankba, kitölti a megfelelő nyomtatványt, vagyis "rendelkezik", majd néhány nap elteltével, amikor a bank feldolgozza az adatokat és én értesítést kapok, megtörténik a szállítás.
A harmadik, amikor Ön senkiben sem bízva csak a megrendelt termék
kézhez vételekor fizeti ki. Ez ugyanolyan gyors, mint a kártyás fizetés, de kicsivel drágább, mert sokkal több "élőmunka" ráfordítást igényel.

Erről ugyanígy részletesen szólok a "Hogyan lehet itt vásárolni" fejezetben.

Ami tehát a biztonságot illeti, nincs mitől tartania.

A legnagyobb védelmet tehát ez adja:

Amikor ezt az oldalt kezdem elkészíteni, azon gondolkoztam, kit és milyen veszély is fenyegethet, s azok ellen hogyan lehetne a legjobban védekezni.

Egy kedves német származású ismerősömet sajnálatos módon kirabolták. Feltörték a lakását és egy csomó értékes tárgyat elraboltak tőlük (máig sem kerültek elő: dícséret a honi rendőrségnek, amely oly jól jeleskedett a tüntetések brutális szétverésében !!!). Örökölt festmények, régi ezüstök, emléktárgyak és minden mozdítható odalett.

Az esetet követően a lakását szabályos börtönné alakíttatta. Rács elöl, rács hátul. Pántok az ajtókon, ablakokon, riasztó és ki tudja, még mi minden. Fél vagyonba került. Hja, ha 2 hónappal korábban csináltatta volna...

Megjegyzem, ha rajtam múlna, az ilyen aljasokat, akik a másét elveszik, simán halomra lövöldözném, mint valami büdös patkányt.
De térjek vissza a biztonsághoz. Nézzük milyen lehetőségeink vannak?
Mai szemmel ezek itt túlságosan mulyának tűnnek.
Gondolom, ma már egyikünk sem bízná magát rájuk feltétel nélkül.
Ez a másik kettő itt azért talán adhatna valami biztonságot.

Problémát jelent, hogy hol vannak már azok a jó kovácsok, akiktől egy ilyen felszerelést be tudnánk szerezzni.

Legnagyobb hátrányuk mégis inkább talán az, hogy nehezen tanulnák meg a mobiltelefon használatát.




Szerintem nézzünk jobbat!
Mutatok néhányat:
Az Ön biztonsága
Jóóó, jó a hősies kiállás!

Talán mégsem lenne elég. A szurony az nagyon kell, de az elöltöltős mordály jelentősen lassíthatja az akciót.

Még ezek sem az igaziak. Ennél

jobb védelem kell!

Na, ez már valami!

Gondolta volna?

az iwiw

Ma, nagyrészt a magyar nyelvterületről tagjai a játéknak. Ismerősöket, barátokat megtalálni, velük kapcsolatot tartani, új ismerettségekre szert tenni, mindezt úgy, hogy a lehető legtöbbet el kell árulnom magamról. Kérdések tömkelege, a legapróbb részletekig. Természetesen az idegenek számára nem látható adatokkal együtt, amelyek a lehető legalaposabb elérhetőségeket is taglalják. Pontos ím, telefonszámok, Email címek, esetleg honlapok. Skype, MMS, MNS, minden ami belefér. A napi program, barátok. Azok természetesen a saját adataikkal. (Az iwiw tulaja egyébként pro forma a T-Online, a cég vezárkara viszont régóta tele van szélsőséges cionistákkal. Megfordult itt egyebek közt a hazugságairól hírhedt MTI vezére, Vince Mátyás, több Tilos Rádiós, György Péter stb. - a szerk.)

Alakulnak a barátságok, fotók ezrei kerülnek fel humorizáló megjegyzésekkel. Nem ritka ma már a hétévestől a nyolcvan évesekig az ország szinte teljes, a nethez valamit is értő lakossága. Meghívót is egyre egyszerűbb igényelni, hadd legyen minél több, ne maradjon le senki. Ma már nincsenek technikai problémák, minden megy mint a karikacsapás. Felnőtt az iwiw. Hallottuk, hogy két, barátaikat kereső fiatal srác fejlesztette ki a rendszert, amit pár éve eladtak. Valaki megvette. Azóta hatalmas pénzbefektetések által szuper szervereken gördül a szimplán emberbaráti kapcsolatteremés, mindenki nagy örömére.

De ki is az üzemeltető? Valóban egy befektetésre vágyó, de nevét elhallgató üzletember? Nem. Az ilyen emberek nem szerénykednek, hanem kiállnak a nyilvánosság elé, hogy íme, itt vagyok, én vagyok az iwiw, örüljetek nekem, zengjetek rólam ódákat, szeressetek!

Nem. Az üzemeltetőnek véleménye van. Kegyetlen, eltipor minden jobbos véleményt. Elűz, de nem kiűz. Csitít, fegyelmez, megbüntet. És a tagságra vágyók ezt elviselik. Bűnösnek érzik magukat és hibájukat próbálják kijavítani. Nem szabad fórumba, üzenőfalra rosszat írni, mert fenyítés jár érte. Jobb csendben maradni.

Újabb és újabb kérdések jönnek, utalások és kényszer a fotók cserélésére. Játék?

Az IWIW az egyik legveszélyesebb internetes portál, ami létezik. A szolgáltató állítólag nem más, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal. A program nem másm mint egy nyilvántartás. A legjobb fotók, amik az azonosítást megkönnyítik, pontos elérhetőség, iskolák, ismerősök, barátok. Ha kell keresni valakit, hát mindenhol megtalálják. Nincs menekvés. A rendőrségi nyilvántartással szemben ez folyamatosan megújul. Ahogy egy változás történik az iwiw-es életében, máris korrigálja azt az adattárában. Szokásait leírja a fórumokban, politikai nézetei megjelennek itt is, ott is.

És óhatatlanul is feljelent. "Azt hallottam...-tól, hogy... ", azt mondta x, stb. A kicsikart feljelentések kezdősorai itt önként megjelennek.

Egy teljes apparátus foglalkozik folyamatosan az IWIW-el. Mondhatjuk őket moderátoroknak, topiknyitóknak, üzengetőknek, rendszergazdáknak. Ők mindent látnak, mindent hallanak, és mindent jegyeznek ebből kifolyólag mindent továbbítanak, ami továbbításra alkalmas. Onnantól különösen figyelnek, aztán egyszer lecsapnak.

Egy demokráciában is veszélyes ilyen szinten kiadni magunkat, hát még egy dikatúrában!

Emberjogi szempontból kiindulva, a legalantasabb, legundorítóbb becsapás áldozata az összes őszinte iwiwes.

Az NBH üzemelteti az iwiwet?

2007-01-20. 18:00:37
RISS! - HUman Rights


kézmíves kerámia
Váry
Váry
kézmíves kerámia
Váry
kézmíves kerámia
Az Ön biztonsága
Az Ön biztonsága
hogyan lehet itt
vásárolni
mit lehet itt
vásárolni
az Ön
biztonsága
az én
biztonságom
feliratkozás
hírlevélre
1 sört ?
ennyi olvasás után
belépés az üzletbe
ki a fene az a
Váry Gábor
Igyál csapvizet!
örököseid örülnek majd
régi hírlevelek
olvasása
egy kis
humor
Az egészségről
nem szokványosan
oldaltérkép
olvasóterem